Éves tervező blogindításhoz, tartalomkészítéshez
Szeretnéd ha végre lenne egy sorvezetőd, ami alapján felépítheted a tartalmaidat a blogodban, vagy a honlapodon? Tudom, hogy jó lenne. Készítettem egy éves blogbejegyzés tervezőt, és egy kinyomtatható A4-es lapot hozzá, hogy mindig szem előtt legyen mit kell csinálni. Így nem úszol el a feladatokkal és nem terelődik el a figyelmed állandóan ha meglátsz valami nagyon érdekes videót, vagy blogbejegyzést. Semmit nem csináltál és mégis elment az a drága egy két óra és nem haladtál.
Visszanézve látszik az eredmény. Amikor előtte vagyunk, akkor nem látjuk, hogyan lehet a sok feladatot egyszer majd megcsinálni. Ezért jó egy szépen megírt terv, ami alapján haladunk. Ebben szeretnék segíteni a cikkel.
Hatékonyság és idő
Rájöttem, hogy csak úgy tudok haladni, a tartalmaimat gyarapítani, tanfolyamokat, ebookot írni, marketingezni, kapcsolatokat építeni, pénzt keresni ha pontosan fókuszálok egy adott feladatra. Nekem a havonta előre megírt feladatok segítenek a leghatékonyabban teljesíteni a célom, amit hó elején átnézek és módosítok ha kell, de előre látom mi a feladat.
Motiváció
Mindannyiunknak van egy miértje, hogy miért dolgozunk a saját blogunkon, vagy vállalkozásunkban. Van egy személyesebb és egy magasztosabb. Biztosan te is szeretnéd szabadon beosztani az idődet, energiádat, hogy a családoddal lehess. Gondolom, hogy nem szereted ha a pénz korlátot jelent. Lehet, hogy több időt fordítanál saját magadra, az egészségedre, vagy éppen szeretnél valami új dologba kezdeni.
Érdemes végig gondolni mik a Te miértjeid? Mik a Te terveid? Írd le magadnak. Ha leírod jobban elkötelezed magad mellettük.
12 HAVI BLOGBEJEGYZÉS TERVEZŐ
Készítettem egy részletes tervezőt arra az esetre ha blogot írnál, de még nem mertél belevágni, vagy ha online szeretnél vállalkozni. Akkor is értékes lehet, ha van honlapod, de gondban vagy a tartalomkészítéssel.
Ebben a 12 havi blogbejegyzés tervezőben előre megírhatod mikről akarsz majd írni. Minden egyes blogbejegyzésnek, amit írsz kell, hogy legyen valami célja. Akár a feliratkozóid számát akarod növelni, akár valamit tanítani szeretnél, ami segít később eladni, akár a látogatottság növelése a cél. Az itt előirányzottat túlszárnyalhatod, írhatsz többet is.
Használd a 12 havi blogtervezőt. Kattints a képre ha kéred.
Töltsd le az éves, havi, heti tervező csomagot ingyen.
A képre kattintva az összes többi ajándék anyaghoz is hozzáférsz.
A 3 legfontosabb dolog amire koncentrálj, akármivel is foglalkozik a vállalkozásod
- Írj nagyon hasznos tartalmat, ami vagy megtanít valamit, vagy motivál, vagyis az érzelmekre hat.
- Növeld az email listád.
- Készíts valamilyen terméket, amit eladhatsz.
Minden megírt tartalomnak legyen célja
Ha már van weboldalad és írsz blogot, akkor biztosan rájössz egy idő után, hogy minden egyes tartalmadat valami következő dolog követi, van vele valami célunk.
- Részletes, hasznos, mélyebb tartalom a weboldalad látogatóinak. SEO/Keresőoptimalizálás szempontjából fontos. Mivel a témáddal kapcsolatban tanítasz valamit, tele lesz kulcsszavakkal.
- Az Email listát növelő bejegyzés célja a nevében benne van. Itt valami csalit, tartalmat kiegészítő letölthető dolgot adunk.
- Vendégblog bejegyzés. Amikor valaki más weboldalát gazdagítjuk a tartalmunkkal. Vagy fordítva. Valaki más ír a miénkre. Itt a másik blogjából érkeznek látogatók a mi weboldalunkra és a mi weboldalunk linkje van a másik blogjában. SEO/Keresőoptimalizálás és email lista gyarapítás.
- Pénzteremtő bejegyzés lehet, ha partnerprogrammal kapcsolatos termékreferenciát, vagy egy termék használatáról írunk. Jutalékot kapunk érte, ha valaki vásárol.
- A Termékünkre irányítjuk a figyelmet, ha olyan bejegyzést írunk amiben a saját termékünket említjük meg. Ezzel eladást ösztönzünk.
Havi tervező
Nézzük akkor hónapról hónapra mit tudsz tenni, ha az elejéről kezded. Ha nem, akkor értelem szerűen az első havi feladatokat alakítsd át magadnak úgy, hogy akár a februárit kétszer csinálod, akár úgy, hogy a saját honlapodat végignézed és módosítasz rajta olyasmit amit már régóta tervezel. Ezek segíthetnek:
- Minek és miről írjak blogot?
- Hogyan válassz nevet a vállalkozásodnak?
- Hogyan készítsünk gyorsan könnyen szép arculati anyagokat?
- 35+1 hirdetési ötlet ingyen, vagy kis pénzből
Január
Ha most kezdesz akkor az első hónap arról szól, hogy megismerkedj mindennel amivel csak lehet a blog, vagy honlap, vagy ha komolyban gondolkozol online vállalkozás témakörben. Persze egy hónap alatt nem lehet mindent megtanulni. A lényeg, hogy ha tanulmányozgatod a felületet, a fogalmakat, próbálgatod a dolgokat, nem lesz annyira idegen. Mindenki így kezdte, nyugodtan keresgélj, nyugodtan kérdezz ha valami nem megy végképp.
Ha már képben vagy nagyjából, de még nincs elég tartalmad, akkor sincs semmi gond. Ha következetesen írsz, vagy készítesz valamilyen tartalmat, szépen fokozatosan gyűlik majd.
Gondoljunk úgy az elkövetkező 12 hónapra, mint egy kalandra. Használjuk a 12 havi tervezőt, hogy összeszedettek és fókuszáltak tudjunk maradni. Magamat is beleértve.
Teendők:
Foglalj egy tárhelyet és egy domaint
Ha nem ingyenes blogmotort használsz, akkor a wordpress-t javaslom.
A domain a következő: www.valami.com.
A tárhely: Maga az a hely, ahol a leendő honlapod minden adatát tárolják majd. Úgy képzeld el mint egy nagy fiókos-szekrény egyik fiókját. Ez a fiók a te honlapod dolgaival van tele. Adatok, fotók, szövegek, minden. A domain ezen olyan mint egy matrica a fiókodon. Amin a domained matricája van az a fiók a tied. Így nem keverik össze semelyik másikkal. A nagy fiókos-szekrény a szerver.
Ilyen tárhelyet és domaint több helyen is foglalhatsz pár ezer forintért. Ajánlok kettőt, amiket használok, de választhatsz bármi mást is. Az egyik a Profitárhely. Nálunk amit nagyon szeretek, hogy az ügyfélszolgálat mindig elérhető és nagyon kedves, segítőkész. Ez fontos lehet, ha segítségre van szükséged és nem nagyon van időd várni. Ha feliratkozol a hírlevelükre van egy ingyenes kis tanfolyamuk arról, hogyan tudod a wordpress blogodat használni. Tehát: Profitárhely.
A másik a MegaCp. Ők valamivel olcsóbbak, viszont egy ún. tikett rendszerben tudsz velük csak kommunikálni. Általában válaszolnak hamar. Mindig elégedett voltam velük. Annyi, hogy sok olyan infó van a regisztrációs oldalukon, ami nem laikusoknak való. Ettől eltekintve rendben vannak.
Mindkettőnél annyit kell tenni, hogy beregisztrálsz magadnak egy fiókot, majd ezután választasz egy domaint és egy tárhelyet. Automatikusan történnek a dolgok, nem kell sokat gondolkozni. Ha olyan domaint választasz, ami esetleg már foglalt, akkor felajánl más lehetőségeket, ami még nem az, vagy gondolkozhatsz más variációkon magad is.
Tárhelyet az elején elég alapszintűt választani. WordPress lesz rajta. Ez a Profitárhelynél opció.
Piackutatás, pozicionálás, tervezés
Nem olyan nagyon bonyolult mint aminek hangzik. Az Ingyenes anyagok közt találsz olyat ami segít ebben. A 6 napos email tanfolyam is, az Üzleti tervező is és a Munkafüzetek is adnak erre vonatkozóan támpontot.
Készítsd el az első csalidat.
Miután elvégezted a piackutatást és rájöttél mi az ami problémát jelent azoknak akiknek írni fogsz, vagy mi az amire szükségük van készítsd el az első csalidat. Az ingyenes grafikai szerkesztőprogramok közül, szerintem a Canva a legegyszerűbb. Itt egy videó, hogyan tudsz ingyenes, letölthető anyagot készíteni Canvában. Csali lehet ebook, lista, munkafüzet, email tanfolyam, nyomtatható valami, bármi ami hasznos és segít valamiben és amiért cserébe megadják szívesen az email címüket.
Szép egységes anyagokat tudsz készíteni, ha arculati táblát használsz. Nézd meg itt mi az és hogy kell ilyet csinálni.
Partnerprogramok
Ez csak egy javaslat. Nem mindenki szeret élni vele. A partnerprogramban való részvétel azt jelenti, hogy jutalékot kapsz ha a segítségeddel egy cég értékesíti az egyik termékét. Írsz, beszélsz róla, hogy neked bejött és ajánlod. A jutalék mértéke a cégtől függ. Van amelyik 50%-t is ad, és van ettől kevesebb. Egyértelműen minél nagyobb a jutalék és minél több érdeklődő kattint, majd vásárol a te oldaladról, annál jobban megéri neked. Angolul affiliate program. Nézz utána, hogy azon a területen belül ahol majd mozogni fogsz milyen lehetőségek vannak. Az Amazon affiliate is népszerű, ha tudsz angolul. Nem ismerem még, de izgat a dolog.
Van ahol a weboldalra ki vannak téve ezek a partnerlinkek egy külön források nevű oldalon is és szerepelnek több helyen máshol is, hogy megnöveljék az esélyt a kattintásra. Megnézheted miről van szó, ha rákattintasz az általam ajánlott fizetős, WordPress sablon linkjére, a Divire. Nagyon szívesen ajánlom, ezt használom én is, tudom, hogy ha a saját célcsoportomnak, nőknek ajánlom örülni fognak neki, hogy technikai tudás nélkül micsoda eredményeket tudnak elérni.
Az ajánlás mögött mindig a saját partnerlinkem van, ami az érdeklődőt az adott cég, jelen esetben az elegantthemes weboldalára viszi, ahol a Divi sablon van.
Február
A második hónapban írj legalább 3 nagyon hasznos, mély, tartalmas bejegyzést, amivel igazán segíteni tudsz. Most már tudod a piackutatás alapján mi az amiben segíteni tudsz. Itt van egy két ötlet: Minek és miről írjak blogot?
Az ilyen típusú blogbejegyzéseknek fontos szerepe van a keresőoptimalizálásban. Ez nagyjából azt jelenti, hogy vannak bizonyos szabályok, amiket ha követünk, akkor könnyebben ránk találnak a látogatók a keresőben. A Google a fő kereső, de a You Tube és a Pinterest is az többek közt.
Úgy keresünk, amikor keresünk valamit, hogy beírjuk a keresőbe mit szeretnénk megtalálni. Ezek a kulcsszavak. Ilyen kulcsszavakat tudsz találni a témádban akkor pl., ha elkezded beírni a Google keresőbe azt a szót, ami a célcsoportodat foglalkoztathatja. Ha beírod mondjuk, hogy „vegán”, azonnal jelennek meg javaslatok, amikre a legtöbben keresnek rá: vegán süti receptek, vegán vendégváró, vegán étterem, stb. Ez jó ötleteket adhat, hogy miről írj. Hiszen ezekre keresnek.
Vagyis a bejegyzésed tele lesz kulcsszavakkal, amik előbbre sorolnak a keresőben. A kulcsszavak mellett számít a forma is és vannak más alap dolgok, amire itt nincs se hely se idő. Itt egy elég bonyolult leírás: Melyek a legfontosabb SEO alapok ma?.
Ha már az alapokat megtanulod, az is közelebb visz a sikerhez.
Regisztrálj egy hírlevél küldő rendszerbe. A Mailchimp ingyenes 2000 feliratkozóig, de angolul van. Ezt ismerem. A Listamester magyar. Nem ismerem. A Salesautopilot magyar, nagyon szuper. Egy darabig ingyenes az is.
Teendők:
- Nézz utána a SEO alapjainak.
- Írj 3 hasznos, részletes blogbejegyzést.
- Készíts egy csalit és kezdd el gyűjteni a feliratkozókat a hírlevél rendszerben. Minden hírlevél rendszerben van leírás, vagy videó arról, hogyan kell kezelni.
Március
Az első időszakban arra koncentrálj, hogy minél jobb tartalmat állíts elő és, hogy növekedjen az email listád. A többi majd alakul ezután. Ha már van a honlapodon sok, erős, hasznos tartalom, van egy bázisod a feliratkozóidból, van látogatottsága az oldaladnak utána tudsz majd gondolkozni a bevételszerzésen is. A legnehezebb rész az eleje, amikor csak dolgozol az egészen, de még nincs látszat.
Teendők:
- Írj 3 hasznos, részletes tartalmat
- Oszd meg. FB, Pinterest, stb.
- Oszd meg a csalidat, hogy jöjjenek a feliratkozók.
- Készíthetsz egy kör-bejegyzést a legjobb termékekről a területeden. Ha affiliate/partnerprogramod van, akkor ez idővel bevételt is hozhat. Ha ellenérték nélkül mások termékeit népszerűsíted a blogodban, akkor linkek keletkeznek. Meg is beszélhetitek, hogy megosztjátok az ilyen cikkeket egymás közösségével.
Használd a 12 havi blogtervezőt. Kattints a képre ha kéred.
Töltsd le az éves, havi, heti tervező csomagot, havi fókusztervezőt ingyen.
Április
A negyedik hónapnál tartasz és még indig nem adtad fel. Eddigre pedig sokan abbahagyják, mert nem látszanak még az eredmények. Továbbra is arra koncentrálj, hogy minél jobb tartalmat állíts elő és, hogy növekedjen az email listád. Minden elkészített tartalom egy újabb építőkő a vállalkozásodban. Ha az írás öröméért írsz, vagy mert valamilyen küldetés mozgat, akkor nem kérdés, hogy írsz e. A rendszeresség viszont fontos.
Teendők:
- Írj 3 hasznos, részletes tartalmat
- Oszd meg. FB, Pinterest, stb.
- Csatlakozz olyan Fb csoportokhoz, Pinterest táblákhoz, ahol a célcsoportod megtalálható. (Instagramhoz nem értek, de érdemes utánanézni, mert nálunk is sokan használják.) Építs kapcsolatokat. Szerintem a leghatékonyabb módszer az interjú készítés, de erről majd máskor.
- Oszd meg a csalidat, hogy jöjjenek a feliratkozók, készíts a blogbejegyzéseidhez újabb kiegészítő anyagot, amit letölthetnek, vagy amiért érdemes megadni az email címet.
- Ha affiliate/partnerprogramod van, akkor ez idővel bevételt is hozhat. Mutasd be, hogyn használod Te és miért ajánlod igazán jó szívvel.
Május
Most, hogy már néhány hónapja írsz, jönnek a látogatók. A látogatottság növelés és az email cím gyűjtés mindig maradjon központi feladat. Az email listád, az adatbázisod, akikkel ha kommunikálsz és ápolod velük a kapcsolatot a bevételeidet is támogatják majd. Kölcsönösségre alapul az egész. Minél többet adsz annál többet kapsz. A kapcsolat ha elmélyül, mind a két fél profitál belőle és nem kell nyomulni. Szükségetek van egymásra.
Teendők:
- Írj 3 hasznos, részletes tartalmat. Az egyik lehet egy bemutató lista a partnerprogram termékekről, mondjuk egy ajándéklista, vagy források lista, attól függ mivel foglalkozol.
- Oszd meg. FB, Pinterest, stb. Ha vizuálisan jól megjeleníthető amivel foglalkozol a Pinterest jó lehetőség. Főleg ha angolul is tudsz és tervezel nemzetköziben is.
- Heti rendszerességgel tartsd a kapcsolatod az email listáddal. Hírlevelek.
- Oszd meg a csalidat, hogy jöjjenek a feliratkozók, készíts a blogbejegyzéseidhez újabb kiegészítő anyagot, amit letölthetnek, vagy amiért érdemes megadni az email címet.
- Ha affiliate/partnerprogramod van, akkor most jöhet egy bejegyzés a hogyan használom erre, vagy arra az adott terméket.
Minden hónapnak lehet egy fő fókusza, amire nagyobb hangsúlyt fektetsz, hogy ne érezd túl soknak a feladatokat.
Töltsd le az éves, havi, heti tervező csomagot, havi fókusztervezőt ingyen.
Június
Ebben a hónapban a keresőoptimalizálással foglalkozzunk egy kicsit jobban. Mivel még mindig aránylag új a honlapunk/blogunk, a Google nem szívesen tesz minket az elsők közé. Állítólag legalább 18 hónaposnak kell lennie. Bár a tartalom egyre nő, ezzel a témánknak megfelelő kulcsszavak száma is, nem csak ez az amitől egyre előrébb kerülhetünk.
Nagyon jó megoldás, ha olyan ún. backlinkeket gyűjtünk, amik forgalmas, látogatott oldalakról érkeznek a miénkre. Ez azt jelenti, hogy ha pl. készítünk egy interjút valakivel, akinek komolyabb forgalmú oldala van és az megemlíti az írásunkat egy az oldalunkra mutató linkkel, akkor ez egy backlink az ő oldaláról. Szóval ha mások oldalára vendégtartalmat írunk, az jó pont ha a SEO/keresőoptimalizálásról van szó. Meg persze jó kapcsolatépítés.
Teendők:
- Írj 4 hasznos, részletes tartalmat. Kísérletezhetsz a videókészítéssel is. FB Live?
- Készíts vendég blogbejegyzést egy, vagy több forgalmasabb oldalon.
- Heti rendszerességgel tartsd a kapcsolatod az email listáddal. Kérdezd meg tőlük mi az ami a legnagyobb problémát okozza nekik.
- Kezdj el rajta gondolkozni milyen termékkel tudnál segíteni.
Július
Alakítsatok egy Mastermind csoportot. Ebben a hónapban elképzelhető, hogy a forgalmad csökken, mivel nyár van és az emberek nyaralnak, vagy többet vannak a gyerekeikkel, vagy kint valahol. Ez is attól függ mivel foglalkozol. (Szállások, fürdőruha, medencetisztítás pl. lehet, hogy éppen jó hónap) A Mastermind segít átvészelni az ilyen lassabb hónapokat, ötleteket, inspirációt meríthettek egymásból. Továbbra se hagyd azért abba a tartalomkészítést és az email feliratkozók gyűjtését, valamint kommunikálj a listáddal.
Teendők:
- Írj 4 hasznos, részletes tartalmat. Ha kevés az időd, akkor újradolgozhatod néhány régebbi bejegyzésedet.. Rakjál hozzájuk új képet, egészítsd ki őket.
- Alakítsatok MasterMindot és készítsetek vendég blogbejegyzést egymásnak, hogy segítsétek egymás növekedését.
- Készíts újabb ingyenes anyagokat és tesztelgesd melyik teljesít jobban.
- Heti rendszerességgel tartsd a kapcsolatod az email listáddal.
- Egymásnak is ajánlhatjátok a a partnertermékeket, ezzel is seígthettek egymásnak, ha valami nagyon jól bevált.
Augusztus
8 hónapja blogolsz. Eddigre valószínű, hogy van rálátásod arra mi az amivel az olvasóidat legjobban szolgálhatnád. Elkezdhetsz gondolkozni azon, hogy egy ebook, egy tanfolyam, valami nyomtatható anyag, fizikai termék, vagy egy ajánlat csomaggal hogyan tudnád megkönnyíteni az életüket. Vesd fel nekik az ötletet. Készíthetsz egy tesztet, aminek a kitöltéséért cserébe kedvezményt ajánlhatsz fel a leendő termékből. Aki megadja az email címét azt biztosan érdekli a termék is.
Ha összeállt a kép készítsd el. Legyen nagyon szép, nagyon hasznos és elérhető árú. Ezzel segítesz is és bizalmat is építesz. Innen lehet majd tovább lépni.
Teendők:
- Írj 4 hasznos, részletes tartalmat. Lehet a nyárral kapcsolatos, vagy más szezonális és vedd figyelembe a következő pontot amikor témán gondolkozol.
- A Google Analytics-ben nézd meg honnan jön a forgalmad nagy része, melyik az a bejegyzésed ami a legnagyobb forgalmat hozza. Nézd meg a statisztikáidat. (A Google fiókodhoz tartozik ez is. A honlapodat hozzá kell kapcsolnod és a Google Analyticsben folyamatosan látod a statisztikákat a honlapod, bejegyzéseid, látogatóid, forgalmad kapcsán. )
- Készíts újabb ingyenes anyagokat az alapján ami a legjobban teljesít.
- Heti rendszerességgel tartsd a kapcsolatod az email listáddal. Kérdezd meg őket mit szólnának a termékedhez. Eldöntendő kérdésben is felteheted a javaslataidat, hogy miről szóljon.
Szeptember
Szánd ezt a hónapot arra, hogy kifejleszted/megcsinálod a terméked. A Mastermind csoportból megkérheted a többieket, hogy írjanak néhány vendég bejegyzést amíg kevesebb időd van. Azoka bejegyzések, amiket Te írsz azok készítsék elő a termék érkezését.
Teendők:
- Írj 2 hasznos, részletes tartalmat, ami a figyelmet a termékedre irányítja. Kérj meg valakit, hogy írjon helyetted 2 bejegyzést.
- Heti rendszerességgel tartsd a kapcsolatod az email listáddal. Fokozatosan vezesd fel, hogy készül a termék, ami nagy segítség lesz nekik, mert A-ból eljuttatja őket B-be. Mert ez meg ez a problémájuk megoldódik, xy vágyuk teljesül.
- Készítsd el a terméked.
Ha sok a feladat, akkor készíts tervet és tartsd magad hozzá, amennyire csak tudod. Akár a rendelkezésedre álló időt is beoszthatod.
Október
Ebben a hónapban meghirdeted hivatalosan is a termékedet. Vagy nyilvánosságra hozod, hogy van. Minden blogbejegyzésed szóljon arról, hogy jön a termék. Azért a tartalom továbbra se veszítsen a minőségéből. Ha van energiád rá, előre készíts el néhány bejegyzést, mert a hirdetés, közzététel sok idő és sok energia.
Teendők:
- Készíts tartalmakat, egy sorozatot arról, hogy érkezik a terméked. Szoktak videósorozatot, webináriumot tartani. Gyorsabb, személyesebb.
- Vendégblogként is promotálhatod a termékedet, akkor ha a vendégblog nem csak promóció, hanem értékes tartalom. A tartalomsorozatodat ajánlhatod. Egy érkeztetőoldalon fogadhatod az érdeklődőket, ahol az email címért cserébe megkapják a tartalomsorozatot, a végén a termékajánlóval.
- A listádnak jelentsd be, hogy a terméked elérhető hamarosan.
- Készíts értékesítési oldalt és tedd elérhetővé a termékedet. Megrendelő lap, fizetési lehetőség, számlázás, ügyfélszolgálat. Egy csomó mindenre kell gondolni ilyenkor előre.
November
Húzós lehetett, de megcsináltad, még akkor is ha csak egy kis kinyomtatható valamiről van is szó. Tapasztalatot szereztél, legközelebb mehet nagyobb dologgal is. Gondolkozhatsz a következőn. Remélhetőleg lett belőle bevétel is, ami jót tesz az önbizalmunknak, nem hiába dolgozunk.
Teendők:
- Készíts 4 értékes tartalmat. Ha kevés az időd csinálj egy roundup posztot (egy témáról, vagy kérdésről összegyűjtöd több szakértő válaszát) Jó kapcsolatépítés és nő a látogatottság.
- Dolgozzatok össze a Mastermind csoport tagjaival és segítsetek megosztani egymás tartalmait.
- Hetente tartsd a kapcsolatot a listáddal.
- Csinálhatsz egy Black Friday kampányt a saját termékedből, vagy a partnertermékek ajánlásával, vagy mindkettő.
December
Készíts értékelést az évről és tervezd meg a következőt. Eltelt egy év. Folyamatosan, rendszeresen írtad a blogot, videókat készítettél, terméket fejlesztettél, gyűjtötted a feliratkozókat az email listádra, tartottad velük a kapcsolatot, vendégbejegyzéseket gyártottál, kapcsolatot építettél, csalikat csináltál. Elképesztően sok munka. Lebontva hónapról hónapra, hétről hétre, majd napokra is sok, de ha el sem kezdted volna csalódott lennél így pedig nagyon büszke lehetsz.
Teendők:
- Készíts értékelést az évről és tervezd meg a következőt.
- Készíts az újrakezdésről, az új évről szóló tartalmakat.
- A listádnak köszönd meg, hogy támogattak az elmúlt évben.
- Készíts ajándék listát a partnertermékekből, ajánld a termékedet ajándéknak, segíts a Mastermindok termékeit ajánlani.
A 12 havi blogbejegyzés tervező nem csak a blogbejegyzések következetes megírásában tud segíteni, hanem egy stratégiát is felállít, amin ha végigmész akkor egy év múlva rengeteg dolgot elérsz vele. Lépésről lépésre le van bontva, mit kell tenned. Már csak annyi maradt, hogy a saját ötletedre, vállalkozásodra szabd és megcsináld. Minden nap valamennyit, de annyit biztosan.
Folyamatosan, rendszeresen írtad a blogot, videókat készítettél, terméket fejlesztettél, gyűjtötted a feliratkozókat az email listádra, tartottad velük a kapcsolatot, vendégbejegyzéseket gyártottál, kapcsolatot építettél, csalikat csináltál. Elképesztően sok munka. Lebontva hónapról hónapra, hétről hétre, majd napokra is sok, de ha el sem kezdted volna csalódott lennél így pedig nagyon büszke lehetsz.
Töltsd le az éves, havi, heti tervező csomagot, havi fókusztervezőt ingyen.
Te hogyan tervezel? Írd meg 🙂
Ha hasznosnak találod a blogtervezőt, oszd meg másokkal is.
Nagy Kata
Weboldal, arculat Környezettudatos, exkluziv megjelenésű vállalkozásoknak
Környezettudatos, exkluziv vállalkozásoknak segítek, hogy profi megjelenéssel saját brandet építve működő online vállalkozást építhessenek.